Nem.. nem robbant fel.. ezt csak azert mondom, mert a cim kicsit temetes-hangulatot kelt.

Hany evet is toltottem el en ott? El se kezdem szamolni: sokat. Es mennyire szerettem. Mindez csupan azert jutott most eszembe, mert egy kozossegi oldalon egy regi kedves kolleganom bejelolt, mint ismeroset. Es valoban. Hirtelen visszakoszont az Erkel szinhaz kulonos hangulata, az Operahaz fennkolt legkore, a faraszto, de annal jobban elvezheto probak tomege, eloadasok, osbemutatok. Visszajott a tancos mult, visszajott a szineszkedes, a balett-erzes, az opera es klasszikus zene - imadat. Na nem mintha elmult volna, de a muveszi elettol valo eltavolodas csucspontjan ez megis nagy tavolsagnak tunik. Mikor nincs kedvem bemenni reggelente dolgozni, John oszinte szarkazmusaval megjegyzi "Senkinek sincs kedve dolgozni menni" de en bizonyos vagyok benne, hogy ez nem igaz. Ez nem lehet igaz. Tisztan emlekszem, hogy 18-19-20 evesen en mar alig vartam, hogy felkeljek es menjek a probakra, es csinaljam, es ott legyek, es alkossak, es reszt vegyek valamiben, ami aztan megmarad sok-sok szaz ember emlekezeteben. A szinpad illata, a jelmez tapintasa, a reflektorok fenye es a zene orvenylese.. "...utolso hivas, szinpadra kerem a szolistakat, az enekkart, noi- es ferfi segedszereploket.."

Az, amit most csinalok-nyilvanvalo- atmenet. A zenes multtol amugy sem lehet szabadulni.. az ugyanis orokre megmarad.